2011. május 3., kedd

Végre itt...

Amint láthatjátok, utolsó bejegyzésem, még a tél búcsúztatásához kötődött, most pedig már a tavaszt is búcsúztatni kell lassan....
Komoly gond szerencsére nem volt, ami indokolta a távollétemet, csak egyszerűen idő és kedvhiányban szenvedtem. Egy kicsit rólunk:
Dani nyert egy mesemondó versenyt, és területin különdíjas lett. aki kíváncsi rá, itt megnézheti. Eltelt az anyák napja is, ahol ismét színvonalas műsorral leptek meg minket a gyerekek. Most pedig már a ballagásra készülnek. Igen, közben Dani beiratkozott az iskolába is, amitől én nagyon félek, őt pedig még egyáltalán nem izgatja.
Annával is nagy mérföldkőhöz érkeztünk. 29 Dévényes foglalkozás után örömmel búcsúztunk el a gyógytornászunktól, akinek itt is köszönök minden segítséget. Igen, úgy néz ki Anna rendben van. forog minden irányba és kezd kúszni, bár ez többször megy hátra, mint előre.
És képzeljétek el, hogy hímeztem is. (Kép később, mert nem találom)Na de mert kénytelen voltam... Aranylakodalomra készült a sokak számára ismerős kép. Most pedig lakodalomra hímezek. Ha az is kész mutatom.
Közben kertészkedünk kis veteményeskertben, virágoskertben és a teraszon is. Ja és 3 napot voltunk egy fantasztikus helyen, Cegléden. Mindenkinek csak ajánlani tudom a szállodát. Tartozom még egy képpel. Melcsilláék voltak nálunk és Annának ezt a szép képet készítette. Köszönöm itt is, és bocsi, hogy csak most került fel a kép. És akkor a képek beszéljenek tovább.

1 megjegyzés:

latinka írta...

Éppen ma jártál az eszemben,hogy milyen régóta nem jelentkeztél már! Örülök,hogy minden rendben van. A gyerekek meg csak hadd nőjenek:))