2009. július 25., szombat

Eseménydús hét

A festés után kellemesebb időtöltés jött. Dani 16-án 5 éves lett.( Képek )



Azóta folyamatosan azt ünnepeljük, hol így, hol úgy. Tőlünk dominópálya építő készletet kapott, ami szuper dolog, sak külön türelem kell hozzá. Így amikor leülünk építeni, akkor hamar elfáradunk a nagy koncentrálásba, pakolgatásba. Megpróbálok feltenni egy rövid videót az egyik alkotásunkról.
Kedden, - amikor az autópálya (M3) lezárás alá került- a nagy Budapestre indultunk busszal, mert hogy szegény gyerek már 5 éves és kocsin kívül mással még nem utazott. Na az 50 perces út 3óra 10 perces lett. Dani le is vonta a következtetést: Budapest nagyon messze van (70 km) Volt metrózás, állatkert, séta, hazafelé vonat ( mert még mindig le volt zárva az autópálya), de sajnos a planetárium elmaradt, mert a délelőtti előadásra akartunk menni. De nem baj, majd bepótoljuk.
Elkészült a Lizzie Kate "sorozat "utolsó, őszi része is. Azt is mutatom:



Aki ismeri az eredeti mintát, annak egyből feltünik, hogy a november nem stimmel. Gondoltam mivel nálunk nincs hálaadás ünnepe, inkább valami halloweenes mintát teszek oda.

És végezetül. Az idén is megajándékozott Rózsaszín lándzsarózsám és a bókoló billbergia is egy-egy virággal:

2 megjegyzés:

latinka írta...

Gratulálok a nagyfiadhoz/-nak!
Az utazásért pedig nem irigyellek benneteket. Danika hogy viselte a várakozást? Balga kérdés,el tudom képzelni!
Nagyon aranyos a banner,na azt viszont irigylem...

rozandi írta...

Köszönöm a gratulációt Dani nevében is! Egyébként nagyon jól viselte a 3 órás utat, mi magunk is meglepődtünk rajta. Igaz, hogy minden bokornak, fának megnéztük a levlét az ablakon keresztül, sőt még a rajtuk lévő bogarakat ia... :o)