2008. augusztus 16., szombat

Ajándék barátnőmnek

Gyerekkori barátnőm nagyon kedves története késztetett arra, hogy készítsek neki és párjának 1-1 kulcstartót. Ugyanis elindult haza Budapestről - ami tőlünk 70 km- és már majdnem itthon volt, mikor rátelefonált a párja, hogy rázárta a lakást és minden kulcsot elhozott magával. Így szegénykém, leszállt a buszról, fel az első vonattal Pestre, majd a kiszabadítás után vissza haza, Apcra. Bízom benne, hogy ekkora kulcsravalóval, majd megtudja különbözteteni a két kulcstartót egymástót.

2008. augusztus 14., csütörtök

Nyaralni voltunk





Mióta Dani megszületett egyszer mentünk el 3 napra nyaralni, így itt volt az ideje, hogy végre elmenjünk egy "nagyobb" nyaralásra. Hajdúszoboszlón töltöttünk el 5 napot. Nagyon jól éreztük magunkat, főleg Dani élvezte a strandolást.Néhány képet teszek fel, akit érdekel, nyugodtan megnézheti.
Közben készítettem Emcé - Marikának is egy kis ajándékot, és a képen láthatjátok mennyit is hímeztem, mert az összevarrásra már itthon került sor.

2008. augusztus 10., vasárnap

Ma visszatért hozzám 1 év elteltével a terítőm. Emcé - Marika személyesen adta át egy kis meglepivel együtt. Köszönöm minden résztvevőnek az igen igényes munkát. Nagyon tetszik a végeredmény. Örülök, hogy így fejeződött be az első RR-em.