2010. március 26., péntek

Mese

Először a tartozásommal kezdem: Lilang játékán szerencsések közé kerültem, és az egyik csomagot én kaptam meg: Íme ezt:
Már elképzeléseim is vannak, hogy mik kerülnek az anyagokra, csak most az én kis mesemondóm 2. hete itthon van, és így nem hímeztem semmit. Talán kedden kezdheti újra az ovit, és akkor én is elkezdhetek hímezni. addig is egy kérésem lenne. tudnátok küldeni tralalás mintákat? Elsősorban virágosat, tavaszi. Előre is köszönöm.
És a már rég ígért nyertes mesénk. Nem tökéletes, de a miénk, :o) így nekünk a legjobb. Jó szórakozást hozzá.

2010. március 21., vasárnap

Végre itt a tavasz

Tegnap megjártuk a nagy Lego kiállítást, Daninak tetszett, nekem és páromnak kevésbé, de nem mi számítunk. Az őszi jobb volt, bár kevesebb dolog volt akkor, de mivel egy teremben volt az egész, többször körbe lehetett járni. Itt most elég volt egyszer végigjárni a plázát. Elfáradtunk rendesen. (képek később jönnek)
Hogy a fáradtság alább nem maradjon, ma Csaba nekiesett a tavaszi kerti munkának. Rotálás kész, eső után pedig jöhet az ültetés. A virágaimat is rendbe tettem: rózsák megmetszve, kicsit átkapálva. A krókuszok már szépek, a tulipánok még váratnak magukra. És kaptam anyukámtól egy örökzöld magnóliát, amit remélem, neki tetsző helyre sikerült ültetni. Elvileg ilyen lesz egyszer:



2010. március 19., péntek

Hétvégi Programunk


Aki ismer minket, az tudja, hogy a kisfiam él-hal a Legokért. Egész héten itthon van betegállományba, de szerencsére nem olyan beteg, hogy ne hallotta volna meg a rádióban, hogy Lego kiállítás van a nagy Budapesten. Rászántuk magunkat, hogy holnap megnézzük. Addig is egy jópofa videó. Érdemes megnézni!


2010. március 12., péntek

Ünnepre készülünk!



Egy kis részlet az ünnepi műsorból:

2010. március 11., csütörtök

Napfény-díj

Latinkától kaptam azt a díjat, amit köszönök. Nagyon ránk férne már a napfény egyébként is. Legtöbbször március 15-én már veteményezni szoktunk. Na úgy tűnik az utóbbi pár évben ezt a sokást elfelejthetjük.
És akkor a díjjal járó kötelezettségek :
1. megköszönni - megtörtént
2. belinkelni - szintén
3. továbbadni 5 embernek,és megjegyzést hagyni náluk:

Mia, Mszabuék, Treboretta, Melcsilla, és Barbi

Kívánok nekik és minden olvasómnak mielőbbi ragyogó napsütést!

Elkészült! És egy kérdés!


Elkészült végre a babaköszöntő. Nagy lendülettel vágtam bele, aztán félreraktam. Már csak a kacsák hiányoztak vagy 2 hete. Ma rászántam magam és befejeztem. Íme a kész mű:

Tegnap volt Daniéknak az oviban mesemondó verseny. Általában sok nagycsoportos megy és csak pár középsős. Így volt ez most is. És a középső csoportosok közül Dani lett a díjazott. Nagyon boldog volt, mert sikerült legyőznie a nagycsoportosokat neki (mivel onnan is csak egy gyereket emeltek ki). Ha sikerül megszerezni a felvételt a versenyről közzéteszem. Addig is egy kérdés a mesével kapcsolatban: Mi az a szenescsutak? Felénk senki sem tudta.
Íme eredeti szövegkörnyezetben:
(A róka repülése -Icinke picinke)

"Mikor már látta a földet, hát látta, hogy a földön egy szenescsutak van. Azt mondja neki nagy büszkén:
- Állj félre, te szenescsutak, mert reád esem s agyonütlek!
Hát a csutak hogy álljon félre? Nem tud az félreállni. S a róka reá esett, s ott is maradt abban a helyben."
Várom a válaszokat!

2010. március 9., kedd

Itthon



Jelenleg itthon vagyok betegállományban (nem kell semmi komolyra gondolni), így végre itt az alkalom, hogy alkotni tudjak! Jöhet a hímzés, gyöngyfűzés, tavaszi díszek, majd ha a kisfiam itthon van a nagy legózások az ő örömére.

2010. március 3., szerda

Cseresznyéslány játéka

Fantasztikus dolgokat készít Cseresznyéslány süthető gyurmákból. Most érdemes benézni hozzá, mert nyerhetsz! s hogy mit? Teválaszthatod ki a nyereményt!




2010. március 1., hétfő

Tartozásom

A múlt héten érkezett egy gyönyörű csomag Dudittól, amelyet a nála meghirdetett játékán nyertem meg. Nagyon megörültem neki, amikor megláttam ezt a szép neszesszert, és nagyon praktikusan és igényesen készítette. (Bár ő mindent így készít el, ahogy ezt a blogjában láthatjuk is.) És a ráadás: telepakolta finom kókuszos csomaggal. Azt hiszem ha lenne illatos monitor+internet ti is éreznétek a kókusz illatát.


Rajzverseny eredménye


Akik rendszeresen járnak felém, már megszokhatták, hogy általában hétvégéken kerülnek új bejegyzések a blogomba. ennek egyik legfőbb oka, hogy ilyenkor érek leginkább rá ilyenekkel bíbelődni. Szombatra meghívást kaptunk a rajpályázattal kapcsolatban a Művelődési Házunkba ünnepélyes díjátadásra. Ez már sejtetett valamit, de erre nem gondoltunk. Dani a már mutatott rajzával, és egy másikkal is első helyezést ért el a középső csoportosak között. Nagy volt a boldogság részéről és a büszkeség részemről. Egy biztos, amióta megtudta, hogy megyünk, és vaószínűleg kap valami jutalmat, minden nap rajzolt valamit, vagy színezett. Már ezért megérte elkészíteni a nagy művet. Csütörtökön mesemondó verseny volt az oviba, és beválogatták a "nagy versenybe" -ahogy ő mondta-, ahol megküzdhetnek a nagycsoportosokkal. szóval zajlott az életünk a múlt héten is. És akkor néhány fotó:


Varrás: Már kb 2 hete csak 4 sor hiányzik a babaköszöntőmből. Semmi kedvem hímezni. Nem tudom mi van velem. De talán a héten ráveszem magam, hogy befejezzem. Akkor újra jövök.